Kisgyermekkorom óta foglalkoztat a társadalmi igazságigény.
Az erkölcs és a jog lefedettségének hiánya markánsan szomorúan jelentkezik a családjogban.
Azt hihetnénk, hogy a család, egy hátbatámadás-mentes övezet, ahol evidens, hogy működik a szeretet-erkölcs és nem szükséges a strickt jog. Mégsem így van. A családon belüli erőszak egyik nevesített esete az, amikor a szülő a gyermekei között nem egyenlően osztja el az anyagi javakat. Ez az egyenlőtlen elosztás súlyos anyagi és még ennél is súlyosabb lelki következményekhez vezet: szétesik a család. Ma sajnos az egyik legjobb biznisz a testvér meglopása révén a jogos résznél nagyobb részhez jutni. Miért asszisztál ehhez egy normális szülő? Már a régi rómaiak is definiálták: Egyenlő elosztás nem zavarja meg a testvérek békéjét. (Aequalis divisio non conturbat fratres.) Tehát ennek a fordítottja is igaz. Az egyenlőtlen elosztás bizony bitangul megzavarja a testvérek közötti békét. Létrejön egy örökre félregombolt mellény. Hogyan tudnak korrigálni a szülők, ha már a „kispárnát kiadták a fejük alól”? Aki egy cipót kap, az jobb helyzetben van, mint aki szeletekben kapja meg a jogos kenyerét? Érezzük-e, hogy egy tisztességesen szorító meder a testvérünk jogos érdeke?
Könnyű utas megsértődést vagy korrigálást választanak inkább a családok? Bízhat-e az ember a saját édesszüleiben, hogy a meglévő ingó és ingatlan vagyonukat teljesen egyenlően fogják elosztani? Azaz, ha két gyermekük van, mindent feleznek, ha három gyermekük van, mindent harmadolnak…? Mennyire ellenség a testvér? Vajon családnak számít-e lelki értelemben egy olyan közösség, amely azonos vezetéknevet visel és ünnepnapokon együtt emeli a poharat, ám vagyonjogilag nem oszt igazságosan, mert következetesen és folyamatosan az egyik gyermeket zsírosítja, ezáltal automatikusan a másik gyermeket kifosztja. A kifosztott gyermek hogyan vonszolja tovább a problémáit a házasságában? Mit lehet tenni, ha nem akarjuk, hogy a tisztességünk hátrányokhoz vezessen? A fenti, sajnos nagyon is aktuális kérdéseket igyekszünk árnyaltabb megfigyeléskeretbe illeszteni. Az előadásoknak az a célja, hogy a tisztességes emberi magatartást ne engedje átcsúszni az örök vesztes kategóriába és ezzel párhuzamosan a pofátlan és agresszív emberi magatartás ne kapjon egyfajta bamba „hát ez van, nem lehet mit tenni” legitimációt. Gyakorlati, életképes tanácsokat és ezek nem működése esetén konkrét, a jog által biztosított lehetőségekkel szeretnénk megismertetni a Hallgatóságot, annak érdekében, hogy az előzékeny, a cizellált magatartás ne vezethessen kisemmizettséghez és az ügyeskedő, buta ám szerfelett rafinált megoldás ne terpeszkedjék rá a jogos igényekre. Egy családban ugyanis nem szabad bekövetkeznie annak a gyalázatos élethelyzetnek, hogy az egyik gyermek a jogos részénél méltatlanul kevesebbet, a másik, ugyanolyan jogállású gyermek a jogos részénél érdemtelenül többet kap, azaz többet tolvajol el magának. Sajnos a közéletben is gyakran találkozhatunk ilyen „beelőzésekkel”, de hogy a saját vérszerinti család jellemtelen legyen, az már tényleg borzasztó. Nincs erkölcsi láz a szülőben, hogy bíróként korrigáljon?
Ugyanígy nem szabad bekövetkezni annak az élethelyzetnek, hogy válás után az egyik fél meggazdagodva bújik ki a kapcsolatból, míg a másik megtépázva. Az, hogy valaki nem szól, hallgat, nincs olyan helyzetben, hogy szólhatna, vagy olyan nemeslelkű, hogy nem akar (még) szólni, az nem jelenti azt, hogy ne állna fenn egy óriási igazságtalanság. Szabad-e az igazságtalanságot lefedni a szeretet-békesség-tűrés-megbocsátás ilyen esetben álnok jelszavaival?
